Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#puccskísérlet Törökországban

Világ

Magyarország segítheti a török igazságügyi reformot

Néhány héttel azután, hogy az Európai Parlament kétharmados többséggel megszavazta a Sargentini-jelentést, és megindította az eljárást Magyarország ellen, Trócsányi László Ankarában bejelentette: Magyarország minden segítséget megad Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához.

hvg.hu Világ

A csehek nem olyan megértőek a török elnökkel, mint Szijjártó

A cseh belügyminiszter még abban sem biztos, hogy valóban puccs történt júliusban Törökországban. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ugyanakkor teljes támogatásáról biztosította a török elnököt. Erdogan a puccsisták megtorlásaként már 20 ezer embert börtönzött be az elmúlt hetekben. Szijjártó arra hivatkozik, hogy aki Törökország stabilitását kérdőjelezi meg, az Európát sodorhatja veszélybe, mert újraindul a menekültáradat.

hvg.hu Gazdaság

Kihathat a török puccs a magyar gazdaságra

Hazánkban mintegy 250 török tulajdonosi hátterű cég működik; 1500 főnél is több alkalmazottal, és csak Törökországba több mint 30 milliárd forintos exportpotenciállal. Noha a kapcsolati mutatók egyik oldalról sem kimagaslók, a puccs után beindított folyamatok változtathatnak a két ország közti, jelenlegi gazdasági kapcsolatokon.

hvg.hu Világ

Erdogan már az oktatást tisztogatja

Több mint húszezer, az oktatási tárcánál dolgozó munkatársnak függesztették fel a munkaviszonyát az elmúlt két napban, 21 ezer magánintézményben tanító tanár engedélyét pedig bevonták.

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Kocsis Máté: Iszonyatosan fájdalmas, brutális jogszabályok jönnek, készüljön fel mindenki

Kocsis Máté: Iszonyatosan fájdalmas, brutális jogszabályok jönnek, készüljön fel mindenki

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

A címlapról ajánljuk